MARIE M. élete könyvsorozat

Facérság… kalandok… kapcsolat?

Marie M.: Amikor a nő még facér (vol.1.)

2. javított, bővített kiadás

ISBN 978-615-5668-08-1

Oldalszám: 424

Megjelenés: 2017. október

Kiadó: MOGUL Kiadó

Teljes eladási ár: 3.990 Ft

MEGRENDELEM A KÖNYVET!

Idő kellett, míg beértek Marie M.-ben a dolgok…

Évek teltek el úgy, hogy csak beszélt arról, hogy egyszer lesz egy saját könyve. Érlelődött, formálódott az álom. Miközben a fiókban várt az iromány, hogy újra olvasókra találjon. Amit most a kezedben tartasz eredetileg egy blogban volt olvasható. Sokan olvasták, naponta többször is, hisz Marie M. naponta több bejegyzéssel örvendeztette meg követőit. Kapott hideget-meleget. Majd az elhatározást végre tett is követte.

Most pedig a kezedben tarthatod ezt a naplókönyvet. Az első részt.

Melyben a bloggerina életének szűk egy évét kísérhetjük nyomon naplóbejegyzésein keresztül, színesítve azt addigi életének számára emlékezetes történeteivel. Betekintést nyerhetünk a netes társkeresés világába, viszontagságaiba, működésébe, valamint a szerző pikáns szexuális kalandozásait is fel-feleleveníti nekünk, miközben bölcsen az olvasó fantáziájára is hagy némi feladatot.

Csak bizakodni tudunk a sikeres egymásra találásban, drukkolhatunk, hogy happy enddel érjen véget a Marie M. élete sorozat első része.

“Egy Balaton parti kisvárosban születtem, még a múlt században, ahonnan 1998-ban Budapestre költöztem. Egészen kiskorom óta vezetek naplót, bár a kezdeti “adatrögzítésre” – milyen volt az idő, feleltem-e, vagy sem… stb. – nehéz lenne ráfogni, hogy komoly naplóírást vittem volna véghez. Az olvasást 13 éves koromig testvéremre hagytam, majd 1993 nyarán “szerelembe estem” és falni kezdtem a könyveket. Műszaki szakközépiskolába jártam, majd ezt folytatva műszaki főiskolára mentem tovább. Hogy mindezt színesebbé tegyem, egyre többet írtam, elmélkedtem, jegyzeteltem, rögzítettem mi zajlik épp bennem, vagy körülöttem. Húgom 1999-ben külföldre költözött, ami azt eredményezte, hogy a naplóírás mellett már hosszú (akár 32 oldalas) levelek is kikerültek kezeim közül.

A főiskola alatt már elkezdtem dolgozni, ami miatt az írás kissé háttérbe szorult. Közben ismeretségeket kötöttem, ha volt időm írogattam, ha nem, nem. Majd 2004-ben megismerkedtem egy fiatalemberrel, aki még nálam is elvetemültebb naplóíró volt. Biztatott, hogy írjak, akár nyilvános blogot is. Hisz a sok minden, ami velem történt addigi életem során, segíthet is másoknak, hogy végre a saját életüket kezdjék el élni, és még akár szórakoztathat is. Hezitáltam, de a gondolat magjai lassan szárba szökkentek és végre 2005 végén lett elég bátorságom: elkezdtem írni életem első blogját. Először csak egy-egy bejegyzés született, bár azok elég hosszúra sikerültek, majd napi több rövidebb-hosszabb. Végre megleltem a hobbimat. Talán kissé függő is lettem. Ha akadt egy kis időm, megnyitottam a blogom és írtam egy új bejegyzést. Aztán sokszor azon kaptam magam, hogy teljesen elmerültem egy másik világban és csak órák múlva tértem vissza. Hihetetlen, hogy írás közben mennyire repül az idő.

Egyre több olvasóm lett, egyre több visszajelzést (hideget-meleget) kaptam. Mondhatni sütkéreztem. Sokan fordultak hozzám, kíváncsiak voltak a véleményemre, tanácsaimra. Biztattak, hogy legyen több abból, amit írok. Legyen a blogból egy könyv. Eleinte csak mosolyogtam ezen, aztán komolyan gondolkozni kezdtem rajta. Majd elhatározásra is jutottam.

A blog elindítása óta eltelt több, mint 10 év, az elhatározás és a megvalósítás között is jó pár. Sokáig éreztem úgy, hogy még dolgoznom kell rajta. Hogy még meg kell erősödnöm a döntésben, hisz mégis csak a saját életemről vezettem naplót…

Aztán megszületett, elkészült… és elérhetővé vált az olvasók számára is.”

Marie M.

Szerző

Marie M. társra talált 2006-ban…

Amikor elköszöntünk tőle az előző naplókönyv végén minden rózsaszínűnek tűnt. Vajon tényleg így volt és így is maradt? Lehet létjogosultsága egy neten szövődött románcnak? Vajon a sok kaland teret enged-e a monogámiának? A valóságban is létezik örökkön-örökké?

A mesék általában egy boldog pillanattal érnek véget, ahol a jövő valamiféle homályos lila ködbe vész, sugallva, hogy már minden nehézségen túljutottak a szerelmesek, minden rossz, ami történhetett, már megtörtént velük. És mindaz, ami még előttük van, az csakis jó lehet.

Épp ezt szeretjük a mesékben, vagy akár a romantikus regényekben, filmekben. De vajon mi történik a „happy end” után? Arról mindig mindenki mélyen hallgat. Pedig onnantól történnek az igazán izgalmas dolgok.

Marie M. lerántja a leplet, és elmeséli mi is történik vele a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” után.

Hihetünk a mesékben? Kiderül…

Marie M.: Ahol a mesék véget érnek (vol.2.)

ISBN 978-615-5668-12-1

Oldalszám: 390

Megjelenés: 2017 Ősz

Kiadó: MOGUL Kiadó

Teljes eladási ár: 3.490 Ft

MEGRENDELEM A KÖNYVET!

OLVASS BELE!

Amikor a nő még facér
vol.1.
Hancúrcica társra talál

BELEOLVASOK!

Ahol a mesék véget érnek
vol.2.
Hancúrcica kapcsolatban

BELEOLVASOK!

Marie M. tollából:

Kedves leendő olvasóm, lehet, hogy a Marie M. élete sorozat első számával évekkel ezelőtt már volt valamilyen tapasztalásod, mely akár csalódás is lehetett; és az is megeshet, hogy most találkozol vele(m) először.
Történtek dolgok az első kiadás folyamata során, melyeket leírni sem érdemes. Tényleg nem. Azonban az elmúlt három évben arra a döntésre jutottam, mind veletek szemben, mind magammal szemben szükséges, hogy “első szülöttömet” “tisztába tegyem”. Megtörtént. A Mogul Kiadó csapata rendkívül nagy segítségemre volt, hogy végre úgy foghassam kezembe a “gyermeket”, ahogy ő azt megérdemli. Kijavítottuk, felbővítettük, és most útjára engedjük, hogy gyorsan követhesse őt a folytatás is.

Bízom abban, hogy az AMIKOR A NŐ MÉG FACÉR és az AHOL A MESÉK VÉGET ÉRNEK is néhol meglepő, elgondolkodtató, mégis szórakoztató olvasási élménnyé válik az életetekben.

Az első kiadásból maradt még pár darab, ami – kedvezményes áron – olvasóra vár. Sorszámozottan és személyre szóló dedikálással kerül átadásra/postázásra. A könyv Szép Zsolt által készített 14 illusztrációt is tartalmaz. A borítón a nőalak, maga a szerző.

Minden vásárló a könyvvel egyúttal 50%-os kedvezmény kupont is kap, amit felhasználhat a 2. javított kiadás és a 2. rész megvásárlása során.

3.490 Ft helyett mindösszesen 2.000 Ft-ért!!!

Szerkesztői ajánlás:

Ki ne szeretne kicsit újat, egy kicsit mást… Marie M. első könyvére 8 évet kellett várni a sikeres blog indulása után, majd újabb hármat, hogy a javított és bővített kiadás megtalálhassa régi-új olvasóit. A regény őszintén és kendőzetlenül írja le Marie M. társkereséssel töltött időszakát, mialatt vissza-vissza tekint  felhőtlennek nem nevezhető gyermekkorára.
Férfi férfit követett oldalról oldalra a könyvben, részben a puszta élvezet miatt, részben azért, hogy tanuljon és megismerje Önmagát. Végre egy nő is bevállalta! Őszintén beszél arról az időszakról, amikor az igazit kereste és nem tétlenkedve kalandozott számos hancúrkandúrjával.
A kronologikus blogbejegyzésekből összeállított kötet a női lélek mélységeibe kalauzol. A könyv igaz történet alapján íródott, pusztán a neveket változtatta meg a szerző.
 

Izgalmasan hangzik? Akkor ne habozz, ez a kaland csak arra vár, hogy felfedezd!

Rendeld meg a könyvet poszterrel, dedikálókártyával, könyvjelzővel,
vagy akár találkozz személyesen a szerzővel!

Megrendelés folyamata

  • Töltsd ki a baloldali megrendelő űrlapot, majd válaszd ki a fizetési módot.
  • Bankkártyás fizetés esetén a kártyaadatokat nem itt, hanem a Barion oldalán kell megadnod.
  • Banki átutalás esetén a megrendelés visszaigazolásához küldött e-mailben találod meg a bankszámlaszámot.