Leda D’Rasi: Boszorkánydinasztia

„Perzselően forró mese…”

ingyenesen letölthető

utánrendelhető

készleten

előrendelhető

…felnőtteknek, modern formában

Ha megkérnének rá, hogy a lehető legtömörebben foglaljam össze a Boszorkánydinasztia sorozat lényegét, ezzel az egy mondattal tenném meg. Mert ebben minden benne van. Olyan olvasóknak ajánlom, akik szeretik a többféle műfaj keveredését, és izgalmasnak találják, ha megannyi hatás éri őket olvasás közben. Akik vágyják a romantikát, akarják a kalandot, és hajlanak a lehetetlen felé is. Akik nem sütik le a szemüket, ha borzongató szex fűti át a lapokat. Mélyen tudják (és akarják is) gyűlölni a történet gonoszát, teljes szívükkel átérzik a szereplők érzéseit, bírják a bicskanyitogató szóhasználatot, és értékelik a csípős humort. Igen, a Boszorkánydinasztia története valóban egy mese. De aki Andersen, vagy a Grimm testvérek féle történetre számít, azt komoly meglepetések fogják érni. A Dinasztia a mesék új generációját képviseli.

ÉRDEKEL, MEGRENDELEM!

A nevem Leda D’Rasi. A személyi okmányaimban természetesen ez a név sehol nem tűnik fel, ugyanakkor a lelkem egy jókora darabja már csak és kizárólag ezen a néven hajlandó megnevezni önmagát.

Egyébként 35 múltam, egy s mást már megéltem – jót és rosszat egyaránt -, ami azt jelenti, hogy történeteimben nem egy lufikat kergető leányka rózsaszín szemüvegén keresztül szemléltetem az általam elképzelt világot.

Szívem örök szerelme a fantasy, mely így vagy úgy de mindig feltűnik az aktuális regényben, az általam képviselt fantasy azonban köszönőviszonyban sincs semmiféle estimesével. Miért? Mert nem vetem meg a bicskanyitogató szóhasználatot, nem fogom vissza magam, ha még a lapokat is felperzselő szenvedélyről írok, és nagy kedvencem a csípős humor. Félreértés ne essék, nem a szándékos megbotránkoztatással játszom ilyenkor. Egyszerűen csak vannak dolgok, amiket a nevükön kell nevezni, amit nem lehet finomkodva leírni. Aki tehát Andersen vagy a Grimm testvérek féle sztorira számítva veszi a könyveimet a kezébe, azt komoly meglepetések fogják érni. 

Írásaimmal kettős célom van. Egyrészt önmagam kiteljesítése, mert minden sejtemmel tudom, hogy erre születtem, a történetek megalkotása során szívem- lelkem sziporkázik. Másik célom az, hogy tartalmas időtöltést nyújthassak az olvasóknak. Hiszem, hogy a legjobb könyvek ismérve a többszöri olvasás. Én pedig azt kívánom elérni, hogy a nevemhez köthető könyvek rongyosra olvasva vigyorogjanak az olvasók könyvespolcán.

Leda D’Rasi

Szerző

OLVASS BELE!

MÁR ELŐRENDELHETŐ!!!!!

ISBN: 978-615-5668-23-4
Oldal: 460
Kiadó: MOGUL Kiadó

Teljes eladási ár: 3.990 Ft

MEGJELENÉS: 2018. október

 

BELEOLVASOK!

Van, hogy a múlt gúzsba köt.

Fairy a Dinasztia legtitokzatosabb tagja. Jéghideg, távolságtartó, érzelemmentes. Saját bevallása szerint előbb ugrana fejest az első működő vulkánba, semhogy egy férfihoz legyen kötve. Igen ám, csakhogy az Égieket nem érdekli a boszorkány véleménye. Ők úgy szövik a szálakat, ahogy a legjobbnak tartják, így Fairy sem kerülheti el a sorsát. Vagyis a férfit, aki – akarja vagy sem – a párja. A kérdés csak az: mit tenne meg, hogy szabaduljon a helyzetből?  

Ruehl, az alakváltók koronahercege vadászatra indul. Prédája a számára rendelt nő, akit udvarlás helyett becserkészéssel kell elejteni. A férfi számára nem kis kihívás a boszorkány, ő azonban nem adja fel. Ahogy a múlt darabkái lassan a felszínre kerülnek, Ruehl megérti, mi lapul az ellenséges pillantás mögött, és felveti a fejét a kétség. El tudja-e feledtetni a nővel az élet rémségeit?

Míg ők ketten egymás kitartását teszik próbára, a háttérben az Ítélőszék sem tétlenkedik. Vezérük meggyöngült egészsége sötét felhőként borul a szövetségre, és felbukkan egy ifjú katona, aki vakmerő tervvel áll elő, hogy visszaállítsa mestere egykori hatalmát.

A sorozat harmadik részében az írónő a vadregényes Afrikába kalauzolja az olvasót, és miközben megmutatja, mire képes a vak gyűlölet, bebizonyítja, hogy a szerelem még a legmélyebb sebeket is képes begyógyítani. Mert attól, hogy egy történet rémesen indul, még lehet tündérmese a vége.

Boszorkánydinasztia

KEZDETEK

A boszorkányok köztünk élnek, ezt tudjuk jól. De pontosan mióta is vannak ők jelen a történelemben? 

Hogyan alakult meg a Dinasztia? Miért döntöttek úgy az égiek, hogy különleges erőt adnak halandónak született asszonyok kezébe? És ha már itt tartunk: Egyáltalán kik azok az égiek?

A Boszorkánydinasztia előzménytörténete ezekre a kérdésekre ad választ. Megismerhetjük belőle az elsőszülött boszorkány, Una történetét és az is kiderül, hogy a sokak által kedvelt szabadszájú holdboszorka kitől örökölte habókos természetét.

Nem mindennapi barátság az övék, melyet istenek kötöttek sok ezer évvel ezelőtt, és az idők viharát kiállva szilárdan tart is, mind a mai napig.

VAJON HOGY KEZDŐDÖTT?

Íme a válasz egy kisregényben az előzményekkel. Nincs más dolgod, mint letölteni azt és máris olvashatod.

Ingyenesen letölthető!

Boszorkánydinasztia 1.

UTOLSÓ KÍVÁNSÁG

Te mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy boszorkány vagy? Képes lennél egy korábban mesének hitt világról elfogadni, hogy az mégiscsak valóság?

Angel Ivy Stanford élete – csodával határos módon túlélt balesete után – 180 fokos fordulatot vesz. Hirtelen egy olyan közösségben találja magát, amiről eddig csak fantasy könyvekben olvasott. Kezdeti lelkesedése és csodálata azonban csak addig tart, amíg rá nem döbben, hogy a halhatatlanok élete bizony nem habos torta. Véres leszámolások keresztezik útjukat. Hamarosan azt is meg kell tapasztalnia, hogy a boszorkányüldözés sem csak a történelemkönyvek lapjain létezik. Az Ítélőszék évszázadok óta a nyomukban van. Lehet, hogy a halhatatlanságnál mégis jobb a halandó élet?

Lazarus a halhatatlanok egyik legnagyobb királya, az alakváltók ura. Életét immár négy évszázada gyász uralja, szíve és lelke rég elhunyt kedvesét, Liliant siratja. Majd egyszer csak jön egy fiatal boszorkány, aki a megszólalásig hasonlít egykori szerelméhez, és Lazarus halottnak hitt érzelmei újra életre kelnek. Ez a hasonlóság a véletlen műve, vagy a sors akarata? Lazarus vajon meg tudja védeni a nőt az őt fenyegető veszélyektől? Képes-e meggyőzni, hogy válassza a halhatatlanságot, és vele együtt a szerelmét?

Két világ életszemlélete feszül egymásnak, de lassan kiderül, hogy nincs is akkora különbség közöttük. Mert lehet egy lény bár halhatatlan, bírhat végtelen erővel, nagyon is emberi gondolatok és érzelmek szerint éli mindennapjait. Igazán csak a halhatatlanok tudják megadni a választ az emberek állandó kérdésére: Valóban örök a szerelem?

ISBN: 978-615-80272-9-8
Oldal: 490
Kiadó: MOGUL Kiadó

Teljes eladási ár: 3.990 Ft

Megjelenés: 2016. december

BELEOLVASOK!

Boszorkánydinasztia 2.

LIDÉRCFÉNY

A boszorkányok élete nem egyszerű.

Una, a Dinasztia vezére – hogy legfiatalabb boszorkányát megmentse –, kénytelen nem kívánt szövetséget kötni a lidércek királyával. Évezredek óta ismerik egymást, de ismeretségük ellenszenv volt első látásra. Most azonban segítségre szorul, és pont az a férfi segíthet rajta, akitől a legkevésbé szeretne bármit is kérni. A segítségért cserébe pedig csak egyetlen dolgot adhat. A legnagyobb titkát… és vele az életét.

Litch büszke uralkodó, aki versenyt fut az idővel. Hatalmát trónbitorló fenyegeti. A támadások visszaveréséhez vérvonala megszilárdítására van szükség, ehhez pedig mielőbb egy királyné és egy örökös szükséges. Fajtája átka miatt azonban a számára rendelt asszonyt nem egyszerű megtalálni. Aztán az utolsó pillanatban úgy tűnik, mégis van remény. A győzelem lehetőségét azonban pont az az aranyszemű boszorkány villantja fel, akinél bosszantóbbat elképzelni sem lehet. A nő ajánlata több mint kecsegtető. De vajon igazat mond?

Kettejük közt feszültséggel terhes egyezség köttetik, és mintha az egész világ szövetkezne ellenük. Árulók, merénylők lesik minden lépésüket. És ott vannak ők ketten is, harcban állva.

A Boszorkánydinasztia története folytatódik. Az írónő tovább szövi a lehengerlő misztikus mese szálait és megmutatja, miként fér meg a halhatatlan világban a két ellentétes pólus: vérpezsdítő romantika és éjsötét intrika.

ISBN: 978-615-5668-15-9
Oldal: 440
Kiadó: MOGUL Kiadó

Teljes eladási ár: 3.990 Ft

MEGJELENÉS: 2017. november

BELEOLVASOK!

2018. októberében érkezik a Boszorkánydinasztia 3. része!

TALÁN TÜNDÉRMESE címmel!

AKIK MÁR OLVASTÁK Leda D’Rasi Boszorkánydinasztiáját:

Köszönöm, hogy megírtad a Boszorkánydinasztiát! Imádom ahogy a fantasy- t kevered a romantikával (és az erotikával…). Ann Rice is megirigyelné. Várom a folytatást! (B. Ildikó)

Ez egy igazán nőcis sztori, baromi keményen megírva. /M. Murray/

A fordulatok szuperek, a történet meg fantasztikus! Akarom a folytatást! Most! /B. Brigitta/

Én viszem a munkába is. Ha van két percem, már veszem is elő. Imádom az alakváltókat! /T-Sz. Gabriella/

Tegnap kora este kezdtem el olvasni. Aztán hirtelen hajnali három óra lett. Nagyon várom a következőt! /P. Magdolna/

Nagyon szívesen megnézném, ha lenne filmes változata! Látványos lenne az tuti!  /K. Dóra/

Regélni tudnék, miket érzek, amikor olvasom. Nagyon-nagyon tetszik! Nem olvastam még olyan könyvet, ami ennyire befolyásolta volna a képzeletemet! Irányítottál közben, és ez jó volt! /T. Hajnalka/

Én már kiolvastam! Szuper könyv, tűkön ülök, hogy mikor lesz folytatás! /N. Tímea/

Nem egyszer olvasós könyv! Befejeztem, és már kezdtem is előröl! /B. Kíra/

Felfaltam. Imádtam! /Sz.Bernadett/

Eszméletlen jó a humor! Imádom, amikor egy könyv úgy megnevettet, hogy még másnap is röhögök rajta amikor az eszembe jut! /P. Anna/

A párbeszédek csípősek, a humor eszméletlen jó, és akkor az ágyjelenetekről még nem is beszéltem! A fő gonoszt ma is gyűlölöm! Na így kell egy jó könyvet megírni! Gratulálok! /V. Éva/

Szeretem amikor egy író nem finomkodik, és mindent úgy ír le, ahogy a fejében van, még akkor is, ha közben egy-egy káromkodás is kicsúszik. /K. Veronika/

Elolvastam a boszikat, nem térek magamhoz már három napja. Gyönyörű kaland, szerelem minden benne van egyhelyen. Olykor a nagy izgalomtól alig kaptam levegőt, le kellett tennem, hogy egy kicsit lenyugodjak. A türelmetlenségem a folytatásért nem hagyott nyugodni. Most pedig a harmadik részért izgulok! (B. Julianna)

Végig rágtam a körmömet minden egyes akciónál, teljesen magam előtt láttam az eseményeket, mintha filmet néztem volna. Annyira jó volt, minden héten tudnék olvasni egy könyvet tőled.  (M.B. Brigitta)

Imádtam, és jól gondoltam, hogy le se tudom majd tenni! Lidérc szerelmet ígértél és meg is kaptam. Pont olyan volt amilyennek lennie kellett. Alig várom a folytatást! (S.Olga)

Nagyon jó, szépen kidolgozott és szórakoztató. A karakterek szimpatikusak és jellemükkel kapcsolatosan is kitér a részletekre. Szóval hajrá tessék elolvasni! Bátran ajánlom! (Claress, Moly)

A szereplők nagyon el lettek találva. Élvezetes volt olvasni a karakterek közötti szócsatákat, továbbá a humorfaktor is jócskán jelen volt. Ez mindkét kötetnek kiemelkedő tulajdonsága. Hangosan nevetgéltem egy-egy ilyen jelenetnél. (Hollótoll, Moly)

Nagyon tetszett a könyv, szuper volt! Jöhet a többi is! (F. Regina)

Na de most komolyan. Ez a könyv még nincs külföldön???Nem is értem!  (B. Krisztina)

Kész, kivégeztem a lidércet. Bár inkább ő engem! Bele lehet zúgni egy kitalált karakterbe? (G. Annamária)

Amit művelsz, attól a hajam az égnek áll! Hogy lehet így írni? El se tudom képzelni, mi minden van a fejedben, de könyörgöm, abba ne hagyd! (V. Viktória)

Ez nem igazság! Hónapokat kell várni a következő részre, én meg addig agybajt kapok. Azt hiszem addig újra meg újra el kell olvasnom a meglévő könyveket. Utálom az őszt, de mikor lesz már október? (B. Gabi)

Amikor rossz a kedvem és az az első gondolatom, hogy a Dinasztia majd felvidít, az szerintem nagy bók egy könyvre nézve. Ott van az ágy mellett és akár éjszaka is olvasom, ha arra van szükségem. (T. Éva)

Szereztél egy olyan hű olvasót, akit ezután, ha akarsz, se tudsz levakarni magadról.  Gratulálok neked magamhoz!  (Cs. Katalin)

Egyszerűen lenyűgöző, amit az írónő kreál. Vannak azok az írók, akik évekig tanulják az írást, vannak, akiknek sok-sok könyvet kell megírni amíg olyan szintre jutnak, hogy az olvasóknak letehetetlen legyen a könyv, és van Leda D’Rasi, aki arra született, hogy írjon. (Anarchia könyvblog)

Uram…Isten. 10. fejezet közepe. És ÚRISTENÚRISTENÚRISTEEEEN! Ezer kérdés, ezer kis vigyor, és sok kis júúúúj! Imádom! (Sz. Gina)

Életre keltettük a szereplőket:

Una: Varga Kinga  |  Luna: Ljubov  |  Angel: Ónódi Mara Mária  |  Litch: Hermann Csaba

Fotó és kreatív szerkesztés: Takács Péter, Pixl studio

Smink: Ljubovmakeup

MEGRENDELEM!

BLOGGEREK véleménye:

Szerkesztői ajánlás Mező Krisztina tollából:

Ki ne szeretne kicsit újat, egy kicsit mást… egy kicsit fantasyt? Vonz az ismeretlen? Szereted, ha a dolgok egyáltalán nem azok, aminek látszanak? Íme…

A fantasy, attól eltekintve, hogy már szinte minden szegletét bejárták ennek a különös, veszélyesen izgalmas és szórakoztató műfajnak – még mindig képes újat adni, még mindig képes odaszögezni a fotelhez, az ágyhoz kinek hogy kényelmesebb az olvasás. A sorokból áramló rejtélyes erő hipp-hopp beránt a könyv világába, és észre sem veszed, hogy együtt írod tovább a történetet a boszorkányokkal, tündérekkel, vámpírokkal, vérfarkasokkal. Íme egy újabb lehetőség – kedves olvasó – hogy ellátogass a halhatatlanok vérfagyasztóan izgalmas és borzongatóan romantikus világába. A Boszorkánydinasztia hamarosan megnyitja kapuit az érdeklődők előtt, és együtt izgulhattok Angel Stanforddal, a fiatal boszorkánnyal, aki épp csak belecsöppent a halhatatlanok világába, máris kezd a feje tetejére állni minden körülötte. Izgalmasan hangzik? Akkor ne habozz, ez a kaland csak arra vár, hogy felfedezd!

MEGÉRKEZETT: A DÖG

Érezted valaha a megcsalás fájdalmát? A hazugság kínkeservét? A porig alázás szégyenét?

Akkor ez a könyv neked íródott, és mindenkinek, aki hasonló emlékek közt őrlődik, azon gondolkodva: Miért tette ezt velem?

Én vagyok a Dög! És van számodra egy történetem…

Bővebben...

Rendeld meg a könyvet poszterrel, dedikálókártyával, könyvjelzővel,
vagy akár találkozz személyesen a szerzővel!

Megrendelés folyamata

  • Töltsd ki a baloldali megrendelő űrlapot, majd válaszd ki a fizetési módot.
  • Bankkártyás fizetés esetén a kártyaadatokat nem itt, hanem a Barion oldalán kell megadnod.
  • Banki átutalás esetén a megrendelés visszaigazolásához küldött e-mailben találod meg a bankszámlaszámot.